A TAKTAKENÉZI REFORMÁTUS TEMPLOM TÖRTÉNETE

 „A kenézi református egyház története is a XVI. század második felére nyúlik vissza.” A falu lakossága viszonylag hamar áttért református vallásra. Pontos idejét azonban nem tudjuk, mikor alakult meg itt az egyházközség.

A régi templom(ok)

A fennmaradt források szerint a már Ókenéznek nevezett részen épült templomról a XVIII. századról maradtak fenn dokumentációk. Ekkor az egyházközségnek fatemploma volt, amit az 1760-as években kezdtek el felújítani. Anyagi gondjaik miatt azonban lassan haladtak a munkálatokkal, „a meghasadt harangjuk újraöntését el sem tudták kezdeni”.

A fából, „paticcsal” készült régi református templom a XIX. század elejére teljesen használhatatlanná vált. A hívek ezért elhatározták, hogy újat építenek. 1802-ben kérték is hozzá az egyházmegye segítségét is.

A „Superintendentia” gyűlésén megbeszélést tartottak a kenéziek kérelmével kapcsolatban, és küldöttséget indítottak, hogy megvizsgálják a templom valódi állapotát. A követség tagjai: Bizáki Puky István, és Nagy János „prhügyi prédikátor”. Ők írtak beszámolót 1802. 12.15.-én, melyből ezt olvassuk: „Személyesen megjelenvén úgy találtuk, hogy az oldalai fából, paticcsal lévén készítve a régiség miatt annyira elavultak, hogy a kidőléstől méltán tarthatunk. A fedezettje is oly elkorhadott, hogy újítást múlhatatlanul megkívánja. Eképp mind a népnek szaporodásához képest kicsinsége a réginek, mind a falazat leomladozása, a tetőnek pedig szükséges újítása arra határozták és indították, hogy ehelyett mást építsenek. Az újonnan építendő mintegy 10 öl hosszúságú és 5 öl szélességű templomnak csak a fundementumát szándékoznak kőből, azontul vályogbul, nem elégséges egészlen lejendő felépítésekre. Így a többi gyülekezet kegyességébe ajánlották ezt az ügyet a „Superintendentiától”.

Az Esperes úrnak írt levelében a gyülekezet anyagi helyzetéről így írnak: „Az pedig, hogy szegény a kenyisi eklesia nem motsok, ha igaz.”

Maradtak fenn adatok is arról, hogy milyen példás összefogást tapasztalhattak a környező települések gyülekezetei részéről, miszerint: Szentmihályról 10 Ft; Tarcalról 11 Ft; Tiszaladányból 19 Ft, Bájról 3 Ft; Karádról 250 Ft adomány gyűlt össze. Maga a tanító írja le azt is, hogy saját adományaként 800 szár zsindelyt készített, bár hozzáteszi – meg sem tudná számolni, mennyit dolgozott rajta.

  1. január 7.-én kelt levélben szintén adománygyűjtésről szól a hír, mi szerint „a Szent Mihályi N. Eklesia a T. Kenyisi Eklesiának 25 Ft-os bankókba torony építésére Kaposy János rektornak kezébe adott, nem is többet.” – írta le Egri János curator.

A templomépítés folytán egy 1816-os beszámolóból tudjuk, hogy egy „superinterdentialis” gyűlésen megkérdezték a kenézi atyafiakat, hogy készül-e a templom, mire a kenéziek megragadták az alkalmat, hogy kifejtsék részletesebben, mire jutottak. Elmondták, hogy eddig szépen ment az építkezés, de elfogyott a pénz, és most akarnak kérni a Tarcali gyűlésen a „superinterdentialis cassából” kölcsön, mert: „se kövünk, se pénz”. Szeretnék, ha a torony is fel lenne rakva együtt, a templommal. Itt ígéretet kaptak több személytől, köztük tarcali elöljáróktól, hogy segítenek. A kurátor követ ígért, a tiszaladányi elöljárók is ígértek segítséget. Utóbb kiderült, hogy adtak is, gyűjtöttek számukra. A báji gondnok is adott, s itt is említést tesznek ebben a beszámolóban arról a korábbi adományról, mely a többi közül feltűnően magas összegként jelentkezett, a karádiak 250 Ft-os segítségéről.

„Az új templom végül csak nagy sokára, 1814 és 1816 között épült kőből és vályogból, amit 1816-ban fedtek le zsindellyel.” Még abban az évben terveztek hozzá tornyot is húzni, az épület mellé, legalább akkora magasságban, mint maga a templom. A toronyépítéssel azonban szintén lassan haladtak, felhúzását csak az 1820-as évek végén kezdték el, de „1834-ben a szűkös anyagi lehetőségek miatt még csak 1,5 öl magasságot értek el vele.” Addigra pedig a templom és a templomtető is javításra szorult.

  1. 02.09.-én kelt levél, melyet Esperes úrnak írt a kenézi gondnok, Cseresnye István, szintén beszámol a templomépítésről: Még nincs meg minden, hiányoznak a székek, és a pallérozás. Ami után hozzáteszi az előző időszakok látható segítségnyújtása, a környező falvak adományai után: „a mi szegény eklésiánk minden jóltevő nélkül van”.

A látszat azt mutatja, hogy minden segítséget megpróbáltak kiaknázni, és az Esperestől is megpróbáltak minden tőle telhető segítséget igénybe venni, akit egyik levelükben így szólítottak meg: „Teljes bizodalmú, drága kedves tisztelendő Esperes úr…”

Bár a templomépítésben lassan haladtak, és anyagi fedezet nélkül vágtak bele, közben sem olvasunk a kenéziek adományairól sokat, mégis az utánajárásban, és az adományok hirdetésében, begyűjtésében fáradhatatlanok, példásan kitartóak voltak. Addig nem nyugodtak, míg a templom minden részletét nem tudták úgy felépíteni, és kijavítani, ahogy szerették volna. Azon nem aggodalmaskodtak, hogy miből lesz meg.

1833-ban Isten kegyelméből egy kb. 77 Ft-nyi harangot öntettek, és 13 új széket csináltattak. Ennek ellenére 1834-ben az Esperesnek írott levélben a gondnok és a presbiterek ismét pénzt kérnek. Ezzel a megszólítással kezdik: „Tisztelendő Esperes úr! Bizodalmas Drága Nagy Jó Urunk!” Elmondásuk szerint kötelességüknek érezték, hogy megosszák Esperes úrral szándékukat a templom külső-belső felújításáról, a harangláb megemeléséről. Arra hivatkoznak, hogy a harangláb régi, dűlőfélben van, elmondásuk szerint jó lenne a harangot mégannyira emelni, mert a harangszó távolra alig hallatszik, alig hat el a huszadik házig. Ezért az Esperes úrtól engedélyt kérnek arra, hogy Szabolcs vármegyében „kéregessenek”, mivel nem elég a pénz, és Drevenyák Ferenc, „ritka kegyességű földes urunknak” adománya, aki „minden hozzá megkívántató fát a maga erdejéből ingyen méltóztatik adni”. Utalnak arra, hogy majd engedélyt fognak kérni a Királyi Helytartó Tanácstól is erre, ha nem lesz elég pénzük, akkor kérhessenek a többi vármegyéktől is.

„1840-ben már 3,5 öl magasságú volt a torony, de a munka végső befejezése a pénzszűke miatt még mindig nem látszott, ezért segítségért folyamodtak az espereshez.” Ebből tudjuk, hogy a templomnak fából készült haranglába volt, és a harang hangját már a huszadik háznál is alig hallották. Mire a torony végül elkészült, a falu új helyre költözött, a régi helyen minden épületet le kellett bontani, így a templomot is. A költözés idején a lelkész Réti József, 1838-1869 között szolgált itt, a gondnok Balogh Mihály.

Az új település a régi helytől 3,5 km-re, északkeletebbre épült fel, mérnöki tervek alapján, keresztutcás rendszerben. A költözést 1852 körül kezdték. A község lakóinak áttelepülése teljes egészében 1860-ra fejeződött be. „Az elköltözésben annak is nagy szerepe volt, hogy a falu lakói nem akartak Tiszántúl lakosai lenni.” Az áttelepüléskor választani kellett, hogy először az iskolát vagy a templomot építik meg. Az iskola mellett döntöttek, majd később segítséget kaptak a vallás és oktatásügy minisztériumától a templomépítéshez is. 1854. 12.16.-án érkezett a vallás és oktatásügy minisztériumától rendelet formájában: „a T. Kenézen építendő reformált templom költségei fedezésére Erdély és Magyarországban a mindkét evangélikus egyházhoz tartozó hívektől illető egyházi elöljárósági úton könyöradományok gyűjtessenek…” Ezeket Apostol Pál Miskolcon lakó superintendenshez küldik.

 

 

 

A templomépítés

1855-ben íródott egyházlátogatási jegyzőkönyv a következőkről számol be: „Újkenézen még a múlt évben felépült iskolaházon kívül más egyházi épület nincs. A templom és paplak még régi helyükön állnak, de a földes úrral tett egyezség szerént mártius 19. napjánál tovább ott nem maradhatnak, hanem lerontván, ki kell hordatniok. Hamarjában nem építkezhetnek, mert pénzök nincs, meg az építkezés körüli kézi munkát sem teljesíthetik, úgy, mint kívánnák, mindenki saját háza építésével lévén elfoglalva.”

Középületek közül először az iskolát építették meg, és még hosszú évekbe telt, míg felépült a templom, az iskola, és a községháza. „A református gyülekezet nehezen élte meg az Újkenézre költözést.” Mivel nem volt templom, az istentiszteleteket egyik-másik gazda házában tartották eleinte, később az iskolában. „Pénz hiányában évekig nem épült sem a templom, sem a lelkészlak. A helyiek nem igen adakoztak, a maguk gondjával voltak elfoglalva. Az építkezéseket leginkább másoktól érkezett felajánlások és az egyházmegyei segélyek mozdították elő.”

 

A templomépítés megkezdése Herrich Károly nevéhez köthető, aki a Tisza szabályozásának főmérnöke volt 1857-ben, és ő gyűjtött össze egy nagyobb összeget az építkezés megkezdéséhez. „1859-ben gr. Ráday Gedeon felajánlásából a téglaégetéshez érkezett segítség, amit a források tanúsága szerint a gyülekezet restsége miatt végül mégsem vettek igénybe. A felajánlott fák Újkenézre szállítását elmulasztották.” 1860-ban számítottak a volt földesúr segítségére is, de hiába. 1867-ben pedig, mint tudjuk, nem először, a lelkész failletményét az építési alapból biztosították, ami szintén a templomépítés ügyét hátráltatta. „A református templom végül 1868-ra lett kész. 1869-re végül csekély épületként, de már volt temploma a falunak”

 

 

 

1870-es egyházlátogatási jegyzőkönyv az új templomról ekképpen ír: „Az új templomban a székek után kivetett egyházi adó versengést szülvén, némely tagok részéről a buzgóságtalanság s kötelesség hanyagsággal találkozunk. Különös jelenet! Maga az egyház közönsége alig 150 Ft-tal járul saját temploma építéséhez – a könyörületesség fillérekből, az egyházmegyei tanács bölcs gondoskodása nyomán fölépül az imádság háza, s a nép nagy része mégis hideg, érzéketlen marad. Hol a péteri ajan, páli tűz és lelkesedés, mely fölmelegítse a fagyponthoz közeledő szíveket.”

 

A világháborúk hatása a falu életére

       A háborút követően 1919-ben román katonák támadása által több gránát is eltalálta a református templomot, az iskolát és a parókiát is. Az 1920-as évek elején mind kijavították a károkat.

      „A háborús összecsapások alatt a templom volt a németek védelmének a központja. Az ülőpadok 90%-át eltüzelték, a tornyon 3 oldalról 7 kémlelőnyílást vágtak ki, és a toronyba géppuskaállást létesítettek.(…) Az orosz lövedékek nagy része a templom tornyát és a környező egyházi épületeket érte.” Az állatok 80%-a elpusztult, a lakosság élelmezése nehézségekbe ütközött. Az újjáépítést több tényező nehezítette: gazdasági felszerelések és járművek hiánya, hol szárazság, hol pedig árvíz. A romok eltakarításához késedelem nélkül hozzáfogtak. Nagyrészt közmunkára kirendelt, munka nélkül maradt lakosok segítségével. Így kijavították a községházát, a két iskolát, a templomot, csatornákat, utakat.

     1945 őszén az iskolába 30 db lócát csináltak a református egyház 100 méter hosszú palánkkerítéséből, hogy az oktatás mihamarabb újrainduljon. Lassabban haladtak a templom helyreállításával.” Arra törekedtek, hogy legalább olyan állapotba hozhassák, hogy megtarthassák ott a pünkösdi istentiszteletet 1945 őszén, de az igazi helyreállítási munkák befejezésére még évekig várni kellett.

     A Püspöki Hivatal kérésére küldött beszámolóban a következőkről írtak: „Az okozott károk úgyszólván 100%-ig a felszabadítással kapcsolatos események következtében álltak elő. 1944 nov. 8.-át megelőző napokban tüzérségi ostrom alatt állott a falu. Nov. 8.-án hajnalban a felszabadító csapat átjött a Tiszán, tovább haladni azonban – egészen dec. 17-ig nem tudott, s ez alatt a 6 hét alatt semmisült meg a templom berendezésének 80%-a, az iskola berendezésének teljes 100%-a. A templom ezidő szerint használhatatlan állapotban van, az istentiszteletek az iskolában vannak, hol ülőhelyekül a szétrombolt palánk megmentett deszkáiból készített lócák szolgálnak.” 1945 szeptemberében a Püspöki Hivatal felé segély iránti kérelmet nyújtottak a javítás miatt, melyben megfogalmazták, hogy százezer pengőre lenne szükség a javításhoz. Az anyagi helyzet nagyon súlyos volt, mégis igyekeztek lassan, a tőlük telhető módon templomuk helyreállításában előrehaladni. A munkálatokat a helyben és környéken dolgozó mesterekkel, pályázat útján készíttették el. Az 1949.évi november 6.-án írt utolsó feljegyzés az egyházközségi jegyzőkönyvből, mi szerint a háborús károk javítására, a berendezés helyreállításának egy részére az egyházkerület 4 ezer Ft-ot küld gyülekezetünknek, melyet köszönettel fogadott a presbitérium.

     Ezután évekig nincs pontos információnk a templom felújításáról. A lakosság elmondása szerint kisebb javítások történtek rajta. A legutóbbi biztos adat szerint 2002-ben újították meg egy részét 1 millió Ft értékű minisztériumi támogatásból. Azóta már szükségessé vált egy következő felújítás. Bízunk benne, hogy Isten ad erőt, hitet ahhoz, hogy ez a templom fennmaradjon, és egyszer nem csak az épület, hanem benne a szívek is megújulnak majd.

 

Készítette: A Taktakenézi Petőfi Sándor Általános Iskola „felebarátok” csapata

 

copyright