Óvodai gyermekfelügyelet

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Taktakenézi Bóbita Óvoda és Konyha intézményben a rendkívüli szünet időszaka továbbra is tart. Ezen időszakban a gyermekek igazoltan vannak távol az intézménytől.

 

A Kormány 152/2020. (IV. 27.) Korm. rendeletében a veszélyhelyzet során a gyermekek napközbeni felügyeletével kapcsolatos intézkedésekről döntött.

A jogszabály szerint:

  • Ha a  településen óvodai ellátást nyújtó intézmény működik, és a települési önkormányzat polgármestere, a  veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzettel kapcsolatban rendkívüli szünetet rendelt el, a rendkívüli szünet idejére a polgármester köteles megszervezni az óvodás korú gyermekek napközbeni felügyeletét (a továbbiakban: ügyelet).
  • Az ügyeletet azon, fertőző betegségben nem szenvedő gyermekek számára kell biztosítani, akiknek szülője vagy más törvényes képviselője (a továbbiakban együtt: szülő) – munkavégzés vagy más ok miatt – ezt igényli.

 

Ennek megfelelően ügyeletet nyújtunk. 

Az ügyelet rendkívül indokolt esetben vehető igénybe. (mindkét szülő dolgozik, és nem bocsájtható szabadságra)

A napközbeni felügyeletet azon gyermekek részére biztosítjuk, akinek szülője,vagy törvényes képviselője-munkavégzés vagy egyéb ok miatt - az intézményvezetőnél ezt jelzi. A jelzéssel egyidejűleg a szülőnek nyilatkoznia kell arról, hogy gyermeke nem szenved fertőző betegségben. Az ügyeletet kiscsoportos formában szervezzük,és csoportonként legfeljebb öt gyermek felügyeletét tudjuk biztosítani a kormányrendelet értelmében.

 

Ügyeleti igényüket az alábbi elérhetőségeken jelezhetik: 

Az ügyelet munkanapokon 7.30 és 16 óra között biztosított óvodánkban.
Kérjük a Tisztelt Szülőket, hogy gondolják át lehetőségeiket, és csak az igényeljen óvodai ügyeletet, akinek valóban elengedhetetlen, hiszen a járvány még nem múlt el!Az ügyeletet igénylőkkel az óvodavezető veszi fel a kapcsolatot, a zökkenőmentes ellátás megszervezése érdekében.

 

Mészárosné Vékony Ida

intézményvezető

copyright