VISZLÁT NYÁR!

TOP 5.3.1-16-BO1-2017-00016

"Jó itt élni" –

Helyi identitást erősítő programok megvalósítása című pályázati program Taktakenézen

 

 

Nyárbúcsúztató zenés délutánunkra sokan eljöttek, annak ellenére, hogy az időjárás is búcsút mondott a nyárnak, s elég szeszélyes volt a nap folyamán. 

A programokat úgy szerveztük, hogy minden korosztály találjon kedvére valót. A gyerekek élvezték az ugrálóvárat, örültek a  hajtogatott  lufi- figuráknak,  nevettek a bohócok tréfáin, együtt énekeltek velük a színpadon.

A Sambrazil interaktív tánc-show minden korosztálynak elnyerte a tetszését, többen táncra perdültek a színpad előtt.  A rockzene a fiatalokat hozta lázba, Bunyós Pityu zenéje pedig az idősebbek kedvence volt.

A műsorok között közösségformáló beszélgetések, véleménycserék folytak.   Sültek az  illatos lángosok, volt üdítő és jégkása. Igazi közösségformáló délután volt, azzal a nem titkolt céllal.  hogy Taktakenéz községből minél többen részt vegyenek a TOP 5.3.1. „Jó itt élni!” projekthez kapcsolódó programokon.  Abban bízunk, hogy a  közös gondolkozás elindulásából, a helyi értékek feltárásából várhatóan erősödik a lakosok helyi identitása, növekszik és elmélyül az egymással való kapcsolati háló.

 

copyright