TOP 5.3.1-16-BO1-2017-00016
„Jó itt élni” –
Helyi identitást erősítő programok megvalósítása című pályázati program Taktakenézen
Négy részes előadássorozatunk témái a szellemi és tárgyi kulturális örökségünk megismerésére és megőrzésére épülnek fel. Most is olyan területet kerestünk, mely a taktakenézi emberek életében is fontos szerepet játszik. A Hungarikumok között kutatva találtuk az akácfát és akácmézet, melyek 2014 óta találhatók a listán.
Taktakenéz Fő utcáját akácok szegélyezik, a faluban többen foglalkoznak méhészettel. Őket kértük fel az előadás megtartására.
Az akác hasznos növény, hiszen talajmegkötő hatása fontos szerepet játszik a mozgó homok megkötése során. Illatos virága köhögéscsillapításra és gyomorbántalmakra egyaránt kiváló. Virágának aranyló méze pedig hazánk egyik kincse,
A méhészet és a méz jóval a honfoglalás kora előtt ismert tevékenység volt hazánk területén. A méz sokáig az egyetlen édesítőszerünk volt, és a viasz is jelentős siker volt a világítás területén.
Előadónktól – Szabóné Sallai Judittól – megtudtuk, hogyan kell gondozni egy méhcsaládot, milyen eszközöket kell beszerezni és milyen fajtái ismertek a méznek. A mézeket bemutatta és meg is lehetett kóstolni őket. Az előadás végére megérkeztek a pizzák is, így egy jó hangulatú közösségi beszélgetéssel és eszegetéssel zártuk a TOP5.3.1 pályázat utolsó előadását.