BESZÁMOLÓ TAKTAKENÉZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2019. ÉVBEN VÉGZETT MUNKÁJÁRÓL

Ezúton röviden összefoglalva számolok be az Önkormányzat 2019-ben végzett munkájáról.

A pályázatokat tekintve sikeresnek mondhatjuk magunkat, hiszen több pályázatot sikerült megnyernünk. Az energetikai beruházás már megvalósult, melynek keretében a polgármesteri Hivatalban és a Bóbita Óvoda és Konyhán fontos fejlesztések valósultak meg (napelem-napkollektor felszerelése, szigetelés, fűtéskorszerűsítés, mozgáskorlátozott mosdó kialakítása, világítás modernizációja). Említett beruházásoknak köszönhetően takarékoskodni tudunk, hiszen az energiaszámlánk (fűtés-világítás) nagymértékben csökkeni fog.

Elindult a szennyvízberuházás is, ami „felforgatta” a falu életét. Igyekszünk odahatni, hogy a helyreállítás megfelelően történjen meg. A legnagyobb vízfelhasználót (Óvoda- Konyha) minél előbb akarjuk csatlakoztatni a szennyvízrendszerre.

A Magyar Falu program keretében közel 25 millió forintot nyertünk, melyet a Művelődési Ház felújítására, rendezvények szervezésére, valamint orvosi rendelő eszközbeszerzésére fordíthatjuk.

A Leader programnak köszönhetően (közel 2 millió forint) tarthattuk meg a Falunapot, valamint egy Aggtelek- Rozsnyó kiránduláson vehettek részt dolgozóink.

Szociális szenet is tudunk osztani a közeljövőben, valamint folyamatosan üzemel a Népkonyha és biztosítjuk a gyerekek étkeztetését a szünetekben is.

A közmunkaprogramban átlagosan 160 fő dolgozott, melyben építettek járdát, gyártottak mederlapot, díszburkolatot. Javítani sikerült a mezőgazdasági földutak állapotán is. Kis területen, de termeltek a közmunkások zöldségféléket is. Három hektár területen őszi búzát ültettünk, melyből 500 ezer forint bevétele lett az Önkormányzatnak.

A környező települések által szervezett fesztiválokon (csülök bab, böllér) a települést egy csapat képviselte sikeresen a főzőversenyeken.

Megrendezésre került a szokásos emlék –futballtorna a tornaterembe, a pünkösdi kispályás torna a sportpályán, valamint a Falunap nem telt el sportesemény nélkül.

A Polgárőrség (bár kevés aktív személlyel), de hozzájárul a közrend biztosításához és a rendezvények sikeres lebonyolításához.

Büszkék lehetünk arra, hogy a helyi Petőfi Sándor Általános Iskola az Innovációs Minisztériumtól elismerő oklevelet vehetett át, mint fogyasztói tudatosságra nevelő iskola, illetve megkapta az Ökoiskola Cím megszerzését igazoló oklevelet is az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Agrárminisztérium jóvoltából. Az iskoláskorú gyerekek 4 táborban pihenhettek, szórakozhattak.

Az Önkormányzat távolabbi célja, hogy a folyamatban lévő pályázatokat megvalósítsa, valamint a szennyvízberuházást követőn minél több belterületi utat újítsunk fel.

Címvonalakban ennyiben kívántam tájékoztatást adni az Önkormányzat 2019-es tevékenységéről.

Molnár Tibor

Polgármester