az engedélyhez kötött tevékenységek eljárási rendjének változásáról
Tisztelt Ügyfeleink!
- május 18-ától kezdődően a 191/2020. (V. 8.) Korm. rendelet szabályai szerint egyes engedélyhez kötött tevékenységek megkezdésére és gyakorlására abban az esetben kerülhet sor, amennyiben a kérelmező eleget tett a Korm. rendelet szerinti eljárásrendben bejelentési kötelezettségének.
Ön a hatóság által ellenőrzött bejelentését kizárólag elektronikus módon az alábbi szerint teheti meg:
- ügyfélkapu
- elektronikus űrlap
- általános célú elektronikus kérelem űrlap szolgáltatás,
- e-mail útján.
E-mail útján tett bejelentését a 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzet fennállása alatt a következő cím felhasználásával tehetik meg:
Felhívom szíves figyelmét, hogy amennyiben az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi. CL. törvény (Ákr.) szerinti kérelemre induló eljárásban a kérelem benyújtására kizárólag elektronikus űrlap formátumban való benyújtást engedélyez, a bejelentésre is csak ezen az úton kerülhet sor.
Felhívom figyelmét, hogy hatóságom hivatalból vizsgálja a bejelentés és a végzett tevékenység jogszerűségét, mely ha nem felel meg a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek, úgy megtiltom annak folytatását!
KIVÉTELEK:
A Korm. rendelet általános eljárásrendet állapít meg az engedélyhez között tevékenységek gyakorlásához kapcsolódó eljárások tekintetében, azonban a jogszabály rendelkezéseit az
1. § (4) bekezdése szerint nem kell alkalmazni
- azokra az ügyekre, amelyekben a kérelmezett jog Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségei, valamint az Európai Unió kötelező jogi aktusai alapján kizárólag engedéllyel gyakorolható,
- az Ákr. 8. § (1) bekezdése szerinti eljárásokra, (a szabálysértési eljárásra, a választási eljárásra, a népszavazás kezdeményezésére és a népszavazási eljárásra, az adó-, valamint vámigazgatási eljárásra, a menekültügyi és idegenrendészeti, valamint – az állampolgársági bizonyítvány kiadásának kivételével – az állampolgársági eljárásra, a versenyfelügyeleti eljárásra, és a Magyar Nemzeti Banknak a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 4. § (2) és (5)-(9) bekezdéseiben, valamint a bizalmi vagyonkezelőkről és a tevékenységük szabályairól szóló 2014. évi XV. törvényben meghatározott feladatköreivel összefüggő hatósági eljárásokra,)
- azokra az ügyekre, amelyekben jogosultság mértékének meghatározása szükséges, oly módon, hogy az ügy érdemében a hatóság mérlegelési jogkörrel rendelkezik,
- a hatósági bizonyítvánnyal, igazolvánnyal és nyilvántartással összefüggő ügyekre és
- azokra az ügyekre, amelyekben jogszabály hatósági szerződés kötését teszi lehetővé vagy kötelezővé.
A rendelet hatálya alól további kivett ügyek a rendelet 1. melléklet szerint:
- Anyakönyvi engedélyezés
- Határrendészeti engedélyezések
- Jármű műszaki vizsga, honosítás, eredetvizsgálat, jármű átalakításának engedélyezése; polgári légiközlekedési és katonai légügyi, vasúti és egyéb útügyi ügyek
- Harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának nem összevont kérelmezési eljárás alapján történő engedélyezése
- A Budapest Főváros Kormányhivatalának egyes ipari és kereskedelmi ügyekben eljáró hatóságként történő kijelöléséről, valamint a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról szóló 365/2016. (XI. 29.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó engedélyezési eljárások
- Vezetékjog engedélyezés
- Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény IV/A. Fejezete szerinti ügyek, a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított beruházásokkal összefüggő engedélyezési eljárások
- Kisajátítási eljárások, kisajátítást megelőző előmunkálati engedélyezési eljárások, bányaszolgalmi ügyek, valamint útlejegyzésre és korlátozásra, kártalanításra irányuló ügyek
- Külföldiek ingatlanszerzésének engedélyezése
- Földügyi és földforgalmi eljárások
- Erdő igénybevételével összefüggő ügyek
- Termőföld más célú hasznosításával összefüggő eljárások
- Fertőző állatbetegség gyanúja vagy annak megállapítása esetén szükséges engedélyezési eljárások
- Gyámügyi és gyermekvédelmi eljárások, egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógyszerhatósági engedélyezések
- Megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvény szerinti minősítési eljárások
- Bányászati igazgatással összefüggő engedélyezési eljárások
- Veszélyes hulladékkal és szennyvíziszappal kapcsolatos tevékenységek engedélyezése, védett állat- és növényfajokkal összefüggő engedélyezési eljárások
- Köznevelési nyilvántartásba-vételi és engedélyezési eljárások
Forrás: Magyar Közlöny 2020. évi 104. szám, 2020. május 8.
A Kormány 191/2020. (V. 8.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet alatti engedélykötelezettségről, valamint az ellenőrzött bejelentésről