A meghívó az alábbi linkről tölthető le:
MO6_Meghivo_Taktakenez_lakossagi_forum
ÍGY ÜNNEPELTÜNK -az adventi várakozástól az új évig
Kigyulladtak az ünnepi fények a faluban.
Leesett az első, igazi hó.
Minden gyertyát meggyújtottunk az adventi koszorúnál.
Kézműves foglalkozásokon gyermek, felnőtt egyaránt részt vehetett az iskolában, óvodában.
A gyermekmunkákból kiállítás nyílt az iskolában.
Gyermekeinknek játékos sportfoglalkozások voltak.
Felelevenítettük a betlehemezés szokását.
A kenézi gyerekek egy csoportja Egerbe kapott meghívást az érseki palotába.
Az iskola családi napot rendezett, melyhez az önkormányzat is társult – a kemencében pizza és sütőtök sült, volt mézeskalács, tea és forralt bor. Igazi karácsonyi vásár hangulat volt zenével és beszélgetésekkel.
Karácsonyi meseszínpad az iskolában és az óvodában.
A Képviselőtestület is ünnepi ülésen értékelte az évet.
Minden nyugdíjas ajándékot kapott.
A művelődési házban megnyílt Ádám János - az Észak-Magyarország megyei napilap fotóriporterének – kiállítása.
Molnár Tibor polgármester ünnepi hangulatban értékelte az évet és kívánt boldog, békés ünnepeket a TAKTAKENÉZI EMBEREKnek.
Szinte már hagyomány, hogy az ünnepi évzáró ünnepséghez mindig kapcsolódik a művelődési házban egy kiállítás is. Az éven Ádám János, az Észak-Magyarország megyei napilap fotóriporterének érdekes természeti pillanatokat megragadó alkotásai voltak láthatók. Olyan egészen hétköznapi dolgok voltak kiragadva az időből, melyek mellett az életben egyszerűen csak elmegyünk, s nem figyelünk rájuk. Itt a képeken azonban elgondolkodhattunk, mennyi apró csoda van az életünkben.
Ő maga így nyilatkozott munkájáról:
„1965-ben a Halak jegyében születtem, Miskolcon. A fotózás technikáját önállóan és fotóklubokban sajátítottam el, emellett rajzoltam, festettem is. 2000-től hivatásommá vált a fényképezés, az Észak-Magyarország megyei napilap fotóriportereként még közelebbről örökíthetem meg mindazt, amiben élünk. Több hazai és nemzetközi pályázaton, önálló és csoportos kiállításon volt lehetőségem bemutatni munkáimat, melyek közül jó néhány már köz- és magángyűjteményben van.
Alkotásaimban az ember és környezete kapcsolatát, egymásra hatását, valamint a természet és az emberi lélek titkait fürkészem, egy-egy témát alaposan körbejárva, részleteibe merülve. Szeretem úgy meglátni és megláttatni a környezetünkben lévő „csodákat”, amelyek mellett hajlamosak vagyunk elmenni, anélkül hogy észrevennénk azokat. Kimeríthetetlen téma számomra a víz felületén megcsillanó napfény, a patakban gördülő kövek, sodródó falevelek, az idő múlásával történő változások mindabban ami minket körülvesz.
Szabadidőmben a természetbe vágyom, a Bükk-hegység közelsége jó lehetőséget ad kirándulásokra, de kedvelt pihenőhelyem a Pilis és a Börzsöny is, ahová már szintén nem cipelem a fotós felszerelést. Az itt látható képek az utóbbi időben elterjedt, számomra új alkotói lehetőséget nyújtó technikai eszközzel, okostelefonnal készültek, utólagos beavatkozás nélkül.”
Szintén állami pénzből: 4.777.740 Ft-ot fordítottunk ebben az évben a szociális tüzelőre. A hátrányos és nehéz sorsú embereken átmeneti és krízis segélyekkel nyújtunk segítséget. Gyermekétkeztetésre (tavaszi-nyári-őszi-téli szünetben)9.210.000 Ft-ot fordítottunk. Segítség még a Népkonyha üzemelése, amely munkanapokon egy tál meleg ételt biztosít a rászorultaknak.
A két háziorvosi szolgálatot „csak” helyettesítő orvosokkal tudjuk biztosítani. A központi orvosi ügyelet ellátásához önkormányzatunk havonta közel 100.000 Ft-al járul hozzá. Saját védőnőnk van. Az idősek ellátását-segítését 3fő házi szociális gondozónő biztosítja. Működik és hasznos a jelzőkészülékes szolgálat is.
Az óvodában 3 csoportban foglakoznak a gyerekekkel. A tárgyi feltételek jók az óvodában és beszerzések történtek a konyhába is (mosogatógép beüzemelése,egyéb vásárlások közel 500.000 Ft . értékben). Az óvónők és a dajkák kiemelt figyelemmel nevelik a gyerekeket. a konyhában főtt ételek minőségére sem lehet panasz!
Fontos cél a Taktaharkány –Tokaj négyszámjegyű út felújítása. Ennek megvalósításában kérjük az Országgyűlési képviselőnk segítségét is!
Ennyiben kívántam az Önkormányzat 2018.évben végzett munkájáról tájékoztatást adni.
Taktakenéz, 2018. november 30.
Molnár Tibor
polgármester
A dokumentumban olvasható a sertéstartókra vonatkozó intézkedések.
A dokumentum innen tölthető le.
Szeptember 8-án nagyon szép időben tudtuk megtartani a Falunapot.
A programok 10.00 órakor kezdődtek, s a délelőtt elsősorban a gyerekeké volt. A Kisebbségi Önkormányzat ugráló várakkal és vattacukorral kedveskedett minden gyereknek, a Községi Önkormányzat programokat és műsorokat biztosított a szórakozáshoz. Lehetett focizni, kézműveskedni, arcot festetni, s a bohócok lufi hajtogatással örvendeztették meg a gyerekeket.
Az ebéd után az általános iskolások rekordkísérlete következett: annyi papírkarikát fűztek össze és emeltek a magasba, amennyi Taktakenéz lakossága (1237). A rekordkísérlet sikerült, a szalag sehol sem szakadt szét, jelezve ezzel a faluközösség összetartozását.
Az óvodások műsora után következett a hivatalos program, melyben mindenki találhatott kedvére valót – bűvész, nótaénekes, régi és új slágerek előadói, táncosok szórakoztatták a közönséget. A legnagyobb sikert talán Zámbó Jimmy fia, Zámbó Krisztián aratta, aki a jól ismert és népszerű Jimmy slágereket hozta magával.
A napot a szokásos tombolasorsolás zárta, melyen sok ajándék talált gazdára.
KÖSZÖNJÜK!!
A B-A-Z Megyei Polgárőr Szövetség 2018.augusztus 28-án Taktakenézen tartotta meg soron következő kibővített vezetőségi ülését.
Taktakenézen a kezdetektől – 27 éve – működik polgárőrség. Azzal a céllal jött létre, hogy a falu közrendjét és közbiztonságának fenntartását segítse a rendőrséggel együttműködve.
A kezdeti lelkesedés azonban egyre kisebb, s a civil szervezet létszáma évről-évre csökken. A tagok közül sokan kiöregedtek az éjszakai szolgálatból, s a fiatalok közül kevés az utánpótlás. A polgárőrség társadalmi munkában végzi tevékenységét, ami a mai világban már ritka cselekedet. A Taktakenézi Polgárőr Egyesület egyike a „300x100 Biztonság” bűnmegelőzési programban résztvevő polgárőr egyesületeknek. A még dolgozó polgárőröknek – akik biztosítják a falu és az iskola rendezvényeit is - csak köszönet jár munkájukért!
Molnár Tibor polgármester kezdeményezte egykor a polgárőrség létrejöttét Taktakenézen, s jelenleg a B-A-Z Megyei Polgárőr Szövetség alelnökeként dolgozik. Sok éves munkája elismeréseként a megyei polgárőr napokon Szatmári Gyula Emlékplakett kitüntetésben részesült, melyet akkor nem tudott átvenni, így átadására ez alkalommal került sor Csóra György megyei elnök személyében.
Napirend előtt:
A polgármester beszámolója a két ülés között végzett tevékenységről
Napirend:
A meghívó innen tölthető le.
Ezúton értesítem, hogy a helyi Képviselőtestület következő ülésére
augusztus 28-án 13 órától
kerül sor a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében, melyre ezúton meghívom.
Napirend: